2011. szeptember 4., vasárnap

Kókuszpálma

Korábban már végigkövethettük egy videóban a kókuszpálma csíráztatását és fejlődését (link) ezért most erre nem térnék ki. Viszont azóta sok minden történt a kis pálmákkal. Sajnos az egyik elpusztult. Az oka a dió szétrepedése volt ismét. Már korábban is történt hasonló tapasztalatom. A fólia sátorban töltött nyarat követően sokat fejlődött ,de az elvárt egy méteres magasságot nem érte el. Viszont sok kérdés kitisztult,mi ezt a pálmát övezi. Elsőként az,hogy a boltban kapható pálmák a közelébe sem érhetnek a külső megjelenést illetően. A bolti pálmák számomra vékony,gyenge megjelenésű pálmák maradnak. Köszönhetően a mesterséges környezetnek. Az én kis pálmám viszont masszív erős megjelenésű és közel sem csupa zöld színű mid a bolti. A levelei a sok napsütéstől egészséges zöldek,a levélerek sárgásbarnás színűek. A levélnyelek rövidek,erőteljesek. A gyökérzete rendkívül fejlett,már ilyen fiatal korban is közel két centimétere átmérőjűek a fő gyökerei. Persze ha egyből nagyobb cserepet kap és nem kell kétszer átültetnem és a gyökereit feltépnek a földből akkor biztosan ennél is sokkal nagyobb lenne. 



Még valamikor március elején



Április végén 



Augusztus eleje . A növény magassága 40-45cm 




Egy közeli kép 
   


Viszonyítás kép 



Dió repedés,és pusztulás

11 megjegyzés:

  1. Szia

    Szerencsés lehetsz nekem még csírázni sem akart eddig a dió , nem hogy így fejlődni , de kíváncsian várom majd hogy meddig bírja mert a boltik nem sokáig , ez hátha jobban bírja.

    VálaszTörlés
  2. Szia Norbert. Korábban veled beszéltem itt a kókuszdió csíráztatásáról? Eddig jól érzi magát,de jön a téli időszak és akkor kénytelen leszek lakásba hozni,viszont csak valamikor november környékén fogom kivenni a fólia sátorból. Én is kíváncsi leszek,hogy bírja :-)

    VálaszTörlés
  3. Szia Szabolcs!

    Írtam már egy bejegyzést, de valamiért nem jelenik meg. Megpróbálom megint. Hazacsempésztünk egy kókuszdiót Thaiföldről. Akkor, amikor eltettem a táskámba, akkor még csak egy nagyon picike csírája volt. Eltelt két hét és a csírából egy közel 20 centis törzsecske és levélkezdemény lett. Ennek nagyon örülök, annak viszont nem, hogy a törzsecske teljesen egyenesen nő a magból, tehát nem tudtam fektetve a földbe tenni. Csak beleállítottam egy cserépbe. Néha megsimogatom (azt szereti nagyon :). Kábé ennyi. Viszont a te képeiden azt látom, hogy az összes mag fektetve van a földbe és a gyökerek a törzs legaljából növögetnek a magon kívül is akár. A mienknek így hol lesz a gyökere?

    A választ köszi: Nóra és Szabolcs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziasztok

      A hazacsempészett dió tuti friss :-) . A kókusz pálma először amit kitol az a levélzet lesz és csak ezt követően fog a gyökérzet fejlődni,vagyis az ami kijött mindenképp felfelé legyen állítva,függetlenül attól,hogy milyen pozícióba van a dió. Ha van rá mód a dió és a levélzet ne egymással függőleges legyen,inkább döntsétek meg a levélzetet,úgy hogy a diót a földre lehessen rakni anélkül,hogy be lenne temetve és a levélzet majd idővel vissza fog egyenesedni .Vagyis nem baj,hogy a levélzet mag közel vízszintes pozícióba kerül.

      üdv.

      Törlés
    2. "mindenképp felfelé legyen állítva" azt értem,hogy ne a fölbe legyen eltemetve gyökér gyanánt :-)

      Törlés
  4. Szia!

    :) Köszi a választ, megnyugodtunk. Megdöntöttük a diót, most majdnem vízszintesen van a levélke a talajjal, de azért nem teljesen. Picit furcsa látványt nyújt. Háááát, akkor várakozunk, hogy a levélke felegyenesedjen.

    Köszi még egyszer, üdv: Nóra és Szabi

    VálaszTörlés
  5. szia

    én most kezdtem el a kókusz beáztatását.beáztatás után rakjam zacskóba??

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok nekem egy 12 éves kokuszom van, lassan kinövi a szobát, idén fogom elöször átültetni, rendkivül szívós és igénytelen.Anno egy tescoban vásárolt diót tettem szimpla virágföldbe.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nem találok sehol válaszokat arra, hogy mekkorára nőhet a pálma, ha megkérlek válaszolnál rá hogy a te pálmádmekkora mert nálunk 3 éves és amilyen mtemben nő félek előbb utóbb kinövi a helyét.

      Törlés
  7. Sziasztok nekem egy 12 éves kokuszom van, lassan kinövi a szobát, idén fogom elöször átültetni, rendkivül szívós és igénytelen.Anno egy tescoban vásárolt diót tettem szimpla virágföldbe.

    VálaszTörlés
  8. Sziasztok

    én is szeretnék ültetni égy kokuszdiot halptam hogy a felsö -szörös réteget lé kel pucolni ,ezt hogy csináljam

    VálaszTörlés

Válaszolni mindenki kérdésére fogok lehetőségeim szerint